fbpx

VAKCINAÚTLEVELET FEJLESZT DÁNIA ÉS SVÉDORSZÁG

VAKCINAÚTLEVELET FEJLESZT DÁNIA ÉS SVÉDORSZÁG

Dánia digitális igazolvány fejlesztésére készül, amely a külföldi utazásokon igazolná, hogy tulajdonosa megkapta a Covid-19 elleni oltást – jelentette be a dán pénzügyminisztérium szerdán. Az igazolvány elsősorban az üzleti utazásokat könnyítené meg.

A több német lapban megjelent hír szerint a fejlesztés első lépéseként február végétől a dán online egészségügyi platformon megtekinthető lesz a lekérdező oltási státusa. A teljes fejlesztés három-négy hónapot vesz majd igénybe. A negatív koronavírustesztről szóló igazolás néhány hónapja már lehívható az online felületről.

A dán kormány reményei szerint a vakcinaútlevél a hazai kulturális és gazdasági élet nyitásában is segítséget nyújthat. A tervek szerint egyébként június végéig minden dán állampolgárt beoltanak, aki ezt kéri.

Csütörtökön a svéd kormány is bejelentette, hogy a nyár elejéig bevezeti a vakcinaútlevelet. A kapcsolódó digitális infrastruktúrát június 1-jéig kell kiépíteniük az ezzel megbízott hatóságoknak.

VAKCINAÚTLEVELET FEJLESZT DÁNIA ÉS SVÉDORSZÁG

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Forrás: Turizmus

Kedveled ezt a cikket?

Megosztás itt: facebook
Facebook megosztás
Megosztás itt: twitter
Twitter megosztás
Megosztás itt: linkedin
Linkdin megosztás
Megosztás itt: pinterest
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az akcióinkról!

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.