ÁLLANDÓ MÚZEUMOT AVATTAK POMPEII VÁROSÁBAN
Antiquarium néven nyitottak új, állandó múzeumot Pompejiben, amely az antik romváros történetét tárja a látogató elé az i.e. 4. századtól egészen a település pusztulásáig, mikor a Vezúv hamuja és lávája konzerválta a várost.
A múzeum, amely a legjelentősebb régészeti feltárások kincsein keresztül ad átfogó áttekintést a látogatóknak az ókori Pompeji fejlődéséről, kapcsolatáról Rómával, mielőtt azok megtekinthetik a 44 hektáron elterülő régészeti park látványosságait.
Az Antiquarium eredetileg is kiállítócsarnoknak készült, és 1873 és 1874 között építették a Vénusz-templom közelében. Az eltemetett város 1748 óta feltárt műemlékei kaptak itt helyet abban a korban. Az épület azonban súlyos károkat szenvedett a második világháború bombázásaiban, és a helyreállítás után sem kímélte a sors. 1980-ban egy földrengésben olyan súlyosan megsérült, hogy be kellett zárni. Végül 2016-ban nyitották meg újra, látogatóközpontként, majd a teljeskörű felújítások végeztével megnyitották, mint állandó múzeum.
Az antik romváros olyan híres kincsei kaptak méltó bemutatóhelyet, mint az aranykarkötők házának híres freskói, a Menander-ház ezüstkincsei, valamint a legújabb feltárások anyagai közül az Orion-ház stukkói vagy az úgynevezett kerti ház elefántcsontból, bronzból és kerámiából készült amulettjei. Massimo Osanna, a régészeti park vezetője irányította az Antiquarium felújítását, amelyet főként európai uniós támogatásból valósítottak meg.
Az olasz kulturális intézményekhez hasonlóan Pompeji is zárva tartott 2020 nagy részében, és a január 18-án óta sincsenek túl sokan a látványosság területén, pedig korábban egy általános évben napi nyolcezer ember is megfordult a romvárosban.
Pompeji ma a legjobb állapotban fennmaradt antik romváros, az UNESCO világörökségének része, Olaszország egyik legkedveltebb látványossága.
Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.
Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.
Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.
Forrás: Origo, Travelo