fbpx

KORONAVÍRUS-TESZTKÖZPONT NYÍLT A BUDAPESTI REPÜLŐTÉREN

KORONAVÍRUS-TESZTKÖZPONT NYÍLT A BUDAPESTI REPÜLŐTÉREN

Mostantól a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is lehetőség van koronavírusteszt elvégzésére; a Budapest Airport és a Universal Medical Hub a 2B Terminálon alakított ki tesztelési lehetőséget, ahol bárki – nem csak utasok – kérheti PCR vagy antigén koronavírus gyorsteszt elvégzését.

A PCR tesztet mától időpontfoglalás nélkül lehet elvégeztetni, az eredményről pedig a tesztet követő 24-48 órán belül elektronikus értesítést kapnak a szűrést igénybe vevők.

A szűrőállomáson antigén gyorsteszt elvégzésére is van lehetőség, amelynek eredményéről a tesztelést követő 15-20 percben, szintén e-mailben tájékoztatják a tesztelt személyt.

A tesztelés a 2B Terminál érkezési szintjén, egy 37 négyzetméteren kialakított helyiségben, profi körülmények között, szakemberek bevonásával zajlik. A tesztközpont mellett található információs pultnál bárki tájékozódhat a tesztelés folyamatáról, a tesztelni érkezők eligazítását pedig a terminál több pontján is hoszteszek segítik.

A tesztek elvégzéséhez előzetes bejelentkezés nem, csupán online regisztráció szükséges, amelyet okostelefonja vagy számítógépe segítségével bárki elvégezhet. Ezt követően a felhasználó e-mailben megkapja azt a QR-kódot, amelyet a helyszínen, érintésmentesen beszkennelhet, és azonnal megkapja a sorszámát.

A repülőtér-üzemeltető a tesztközpont előtti váróterületen sorszámhívókat helyezett ki, amelyeknek köszönhetően a várakozás a távolságtartás betartásával és sorban állás nélkül valósulhat meg.

A repülőtér-üzemeltető a tájékoztatás szerint szakértők bevonásával alakította ki a tesztközpontot, és tender útján választotta ki a többéves tapasztalattal rendelkező Universal Medical Hub egészségügyi szolgáltatót a szűrések elvégzésére.

KORONAVÍRUS-TESZTKÖZPONT NYÍLT A BUDAPESTI REPÜLŐTÉREN

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Kedveled ezt a cikket?

Megosztás itt: facebook
Facebook megosztás
Megosztás itt: twitter
Twitter megosztás
Megosztás itt: linkedin
Linkdin megosztás
Megosztás itt: pinterest
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az akcióinkról!

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.