JÚNIUS ELEJÉN INDULNAK AZ ELSŐ CHARTERJÁRATOK TÖRÖKORSZÁGBA
Sun & Fun Holidays ügyvezetője elmondta, hogy heti hét járatuk indul a nyáron Magyarországról, ezek közül az egyik Debrecenből közlekedik.
Az irodának június 6-án indul az első törökországi járata, 600 szállodával van szerződésük, míg társcégüknek, a Last Call Travelnek 150 török hotel szerepel a kínálatában. A szakember bízik abban, hogy a bejelentés után nőni fog az érdeklődés a desztináció iránt.
Az Orex Travelnek két török járata biztos lesz a nyáron, a honlapjukon elérhető információk szerint június 5-én, szombaton indul az első Antalyára a Corendon Airlines gépével. Második járatuk szerdánként közlekedik június 16-tól. Terveznek egy járatot Debrecenből is, amennyiben lesz megfelelő számú érdeklődő.
Az Anubis Travel heti négy charterjáratot tervez Törökországba idén nyáron, közölte Ahmed Bahgat ügyvezető igazgató. A Pegasus Airlines gépeivel szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap repülnek majd Antalyára, a tervek szerint június közepétől október végéig.
Az IBUSZ hosszú évek kihagyása után idén újraindította a saját szervezésű törökországi utak programozását.Június 13-tól heti rendszerességgel, szerdai és vasárnapi napokon közlekednek a charterjárataik a Smartwings üzemeltetésével
Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.
Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.
Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.
Forrás: Portfolio, Turizmus, VJM