fbpx

JÖVŐRE MÁR DEBRECENBEN IS SZERVEZNEK REPTÉRI ÉLMÉNYTÚRÁKAT

JÖVŐRE MÁR DEBRECENBEN IS SZERVEZNEK REPTÉRI ÉLMÉNYTÚRÁKAT

Jövőre már a debreceni reptéren is szerveznek reptéri élménytúrákat – közölte a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft (LKK).

A Debrecen International Airport Kft. és a ferihegyi Aeropark repülőmúzeumot üzemeltető LKK között ősszel megszületett együttműködési megállapodás szerint amint visszatérnek a menetrendszerű járatok a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren, elindulnak a szervezett reptérlátogatások is. A programok a tervek szerint az év minden hétvégéjén indulnak majd, hétközben pedig az óvodás és iskolás csoportokat várják a szervezők és a repülőtér munkatársai az adott korosztály igényeihez igazított tartalommal – olvasható a közleményben.

Mint írják, a háromórás reptérlátogatások programját a túra- és autóbuszvezetők a repülőjáratok menetrendjéhez igazítják. A csoport a futópályával párhuzamos régi betoncsíkról figyelheti az induló és érkező Airbus A320-asokat és Boeing 737-eseket. A látogatók megismerhetik, hogy mi történik a járatok meglehetősen rövid, 30 perces fordulóidejében és hogyan készítenek fel ennyi idő alatt egy 180 férőhelyes repülőgépet a következő útra. A túravezetők részletesen mesélnek arról, hogy kinek milyen feladata van a földön, milyen szolgálatok munkájára van szükség ahhoz, hogy elindulhasson egy repülőgép, hogyan dolgoznak a repüléstájékoztatók és légiforgalmi irányítók a toronyban és az irányítóközpontban.

JÖVŐRE MÁR DEBRECENBEN IS SZERVEZNEK REPTÉRI ÉLMÉNYTÚRÁKAT

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Kedveled ezt a cikket?

Facebook megosztás
Twitter megosztás
Linkdin megosztás
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Biztonságos fizetés

Fizess közvetlenül az oldalon keresztül a Barion fizetési megoldással!

barion

További információt az általunk használt fizetéssel kapcsolatban, gyakorlati példákkal együtt az alábbi oldalon olvashatsz.

Széchenyi 2020

Vállalkozásunk fejlesztése a Széchenyi 2020 keretében valósult meg.

eu-logo

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.