fbpx

HÚSVÉTKOR ELKEZDŐDIK A BALATONI HAJÓZÁSI SZEZON

HÚSVÉTKOR ELKEZDŐDIK A BALATONI HAJÓZÁSI SZEZON

A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával.

A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója, Veigl Gábor arról is beszámolt, hogy a hajóflotta felkészítése megtörténik az induláshoz és a jelenleg ismert, a vírushelyzettel kapcsolatos kormányzati intézkedések alapján a cég kikötőlánca is nyit a megszokott időben, április elején.

A hajózási szezonnyitó ünnep megtartásáról sem mondtak le, amennyiben a vírushelyzet alakulása megengedi, pünkösdkor pótolják a jubileumi, 175. szezonkezdő eseményt.

A szezon közeledtét jelzi az is, hogy a hajózási társaság által üzemeltetett balatoni komp menetrendje március 12-től, péntektől megváltozik.

Az eddig óránként közlekedő járatok – az előre meghirdetett menetrend alapján – már 40 percenként járnak: Szántód felől 6.40 és 18.40 között, Tihany felől 7 és 19 óra között.

A forgalomtól függően a járatokat sűrítik, akár folyamatos átkelést biztosítva az északi és déli part között – tájékoztatott a vezérigazgató.

HÚSVÉTKOR ELKEZDŐDIK A BALATONI HAJÓZÁSI SZEZON

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Forrás:

Kedveled ezt a cikket?

Facebook megosztás
Twitter megosztás
Linkdin megosztás
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Biztonságos fizetés

Fizess közvetlenül az oldalon keresztül a Barion fizetési megoldással!

barion

További információt az általunk használt fizetéssel kapcsolatban, gyakorlati példákkal együtt az alábbi oldalon olvashatsz.

Széchenyi 2020

Vállalkozásunk fejlesztése a Széchenyi 2020 keretében valósult meg.

eu-logo

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.