fbpx

A KORLÁTOZÁSOK MEGSZŰNÉSE UTÁN GYORSAN ÉLÉNKÜLHET A TURIZMUS

A KORLÁTOZÁSOK MEGSZŰNÉSE UTÁN GYORSAN ÉLÉNKÜLHET A TURIZMUS

Makrogazdasági elemzők szerint a járványügyi korlátozások megszüntetése után gyorsan élénkülhet a turizmus belföldön, bár újraindulásának időpontját lehetetlen megmondani, teljes mértékben a járvány terjedésétől, valamint az átoltottság előre haladásától függ.

A KSH pénteken közzétett adatai szerint a beutazási korlátozások, illetve a járvány megfékezésére irányuló és a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására az összes vendégéjszaka 85 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 novemberében, és 76 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele szintén 85 százalékkal volt kevesebb az előző év novemberinél.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte: a november 11-től bevezetett korlátozások már a belföldi turizmust is érintették, a következő hónapokban pedig nagyobb lesz a visszaesés, mivel a novemberi hónapot csak részlegesen érintették a korlátozások

Hozzátette: a turizmus újraindításához átmenetileg szükség lehet az oltási igazolásokra is. Tömeges oltásokra a második negyedév végén számítanak, így talán a harmadik negyedév során megszűnhetnek a megszorítások. Kérdésnek nevezte, hogy a korlátozások megszűnése után milyen gyorsan indulhat újra a turizmus az esetleges óvatosabb magatartás miatt.

Ugyanakkor az elemző szerint feltehetően gyorsan élénkülhet, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt év során, így rengetegen pótolhatják elmaradt utazásaikat, nyaralásukat. Nem kizárt az sem szerinte, hogy a korlátozások feloldásával eufória lesz, az emberek örülni fognak, hogy végre kimozdulhatnak.

Suppan Gergely szerint az is kérdéses, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokat, vásárokat, miközben erre is kifejezett igény lesz. Szintén kérdés, hogy megtartják-e az elmaradt fesztiválokat és más szabadidős rendezvényeket, noha óriási igény lenne rá.

A KORLÁTOZÁSOK MEGSZŰNÉSE UTÁN GYORSAN ÉLÉNKÜLHET A TURIZMUS

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Kedveled ezt a cikket?

Megosztás itt: facebook
Facebook megosztás
Megosztás itt: twitter
Twitter megosztás
Megosztás itt: linkedin
Linkdin megosztás
Megosztás itt: pinterest
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az akcióinkról!

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.