fbpx

EGÉSZSÉGVÉDELMI DÍJAT KAPOTT A KLM

EGÉSZSÉGVÉDELMI DÍJAT KAPOTT A KLM

A holland királyi légitársaság elnyerte az Airline Passenger Experience Association (APEX) Gyémánt díját az egészségvédelmi kategóriában.

Ezen a területen ez a lehető legmagasabb fokú elismerés a légitársaságok számára. Európában a Virgin Atlantic után a KLM a második, amely megkapta ezt a díjat. A légitársaságok által biztosított utasélmény javítására fókuszáló, APEX elnevezésű non-profit szervezet arra ösztönzi a tagjait, hogy proaktívan álljanak hozzá a hamarosan újrainduló globális légi utasforgalomhoz, és ennek részeként fektessenek nagy hangsúlyt az utasok egészségvédelmére, valamint a higiéniára.

Ebben is segít az APEX Health Safety kezdeményezés, amely iparági szintű sztenderddé vált a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban bevezetett intézkedések auditálására és elismerésére.  Az APEX jelentése úgy fogalmaz: „dicséretes teljesítmény ezt a díjat megkapni, mert az utasok is elismerik majd a teljesítményt, a légitársaságot pedig élenjáróvá teszi az egészségvédelmi intézkedésekben”.

Az APEX-et 42 évvel ezelőtt alapították, és azóta az utasélménnyel, annak kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos egyik legfontosabb szervezetté vált. A koronavírus-járvány kitörésekor vezették be a Health Safety Award nevű, egészségvédelemmel kapcsolatos díjat, amelyet azóta egyebek között a Singapore Airlines és a Qatar Airways szerzett meg.

EGÉSZSÉGVÉDELMI DÍJAT KAPOTT A KLM

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Forrás:

Kedveled ezt a cikket?

Facebook megosztás
Twitter megosztás
Linkdin megosztás
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Biztonságos fizetés

Fizess közvetlenül az oldalon keresztül a Barion fizetési megoldással!

barion

További információt az általunk használt fizetéssel kapcsolatban, gyakorlati példákkal együtt az alábbi oldalon olvashatsz.

Széchenyi 2020

Vállalkozásunk fejlesztése a Széchenyi 2020 keretében valósult meg.

eu-logo

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.