fbpx

BUDAPESTRŐL NÉGY ÚJ ÚTI CÉLLAL KÉSZÜL A NYÁRRA A RYANAIR

BUDAPESTRŐL NÉGY ÚJ ÚTI CÉLLAL KÉSZÜL A NYÁRRA A RYANAIR

A Ryanair bejelentette, hogy négy új útvonalat indít Budapestről, valamint a 2021-es nyári menetrendjének részeként júliustól extra járatokat indít a legnépszerűbb úti célokra. Az ír fapadossal ezen a nyáron a görög, a bolgár és a horvát tengerpartra is utazhatunk.

Az új útvonalakon Rodoszra három, Burgaszba, Szófiába és Zadarba (Zára) heti két-két járatot indít az ír légitársaság júliustól. Ezzel idén nyáron a Ryanair 50 ezerrel növeli a Budapestről elérhető férőhelyek számát.

Emellett a népszerű nyaralási célpontokra, Korfura, Mallorcára, Máltára, Nápolyba, Páfoszra és Tel-Avivba heti 1-3 extra járatot vezetnek majd be a nyári időszakban, hogy kiszolgálják a növekvő utazási igényeket.

Új útvonalak
Úti célHeti járatszám
Burgasz2
Rodosz3
Szófia2
Zára (Zadar)2
Extra járatok
Úti célHeti járatszám
Korfu3 (+1)
Mallorca3 (+2)
Málta4 (+1)
Nápoly3 (+1)
Páfosz5 (+3)
Tel-Aviv9 (+2)

A magyar utazók már most foglalhatnak nyári utazásokat, és a koronavírus-járvány miatt továbbra is lehetőségük van a Ryanair ingyenes járatmódosításának igénybe vételére, ha a tervek vagy a járványügyi szabályozások megváltoznak – közölte a légitársaság.

BUDAPESTRŐL NÉGY ÚJ ÚTI CÉLLAL KÉSZÜL A NYÁRRA A RYANAIR

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

Forrás: Budapest Airport, Hirstart, turizmzus

Kedveled ezt a cikket?

Facebook megosztás
Twitter megosztás
Linkdin megosztás
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Biztonságos fizetés

Fizess közvetlenül az oldalon keresztül a Barion fizetési megoldással!

barion

További információt az általunk használt fizetéssel kapcsolatban, gyakorlati példákkal együtt az alábbi oldalon olvashatsz.

Széchenyi 2020

Vállalkozásunk fejlesztése a Széchenyi 2020 keretében valósult meg.

eu-logo

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.